Sükös József

Az idők ködébe vesző íratlan deltai szabályt, miszerint nincs mit ott wobblerekkel keresni mert a terelőlapka azonnal beakad a növényzetbe, újraírta a Salmo Sliderje. A Slider polgárjogot nyert a Deltában Tulcsától Szulináig, manapság már az őslakosok horgászdobozaiban is helyet kapott. Sajnos a csukák is hozzászoktak a Sliderhez és ritkán lehet már becsapni vele a tapasztaltabb példányokat, gyakorlatilag egymás mellett úszkálva nőttek fel.

A szükség léptette színre a Swartzonker Ticsarent, pontosabban a 11 cm hosszú 37 gramm nehéz, Fire Tiger színűt, ami kissé túlméretezettnek tűnhet a támolygókanalakhoz szokott átlagos deltai horgásznak. Erről a csaliról nem valószínű, hogy a Delta csukái hallottak valamelyik Svédországba disszidált rokontól, mint ahogy boldogan éldegéltek az ABBA, IKEA illetve a VOLVO nélkül is. Na jó, néhány VOLVO PENTA motor eldübörgött néha felettük de a svéd technikai vívmányok amúgy hidegen hagyták őket.

Nem úgy a Ticsaren amire az idén szeptemberben kicsitől nagyig szép számban vetették rá magukat, addig míg egy termetesebb példány örökbe nem fogadta, kihasználva, hogy az előke nem a Goforbigpike-tól származik. Az alkalomhoz illő ortodox kalendárium szentjeinek felemlegetése után, visszakötöttem a jó öreg Slidert. A kapások enyhén ritkultakde a kifogott példányok mérete egyértelműen csökkenő tendenciát mutatott. A Hamleti kérdés, ezek után nem az, hogy kell-e pótolni a Ticsarent, hanem, hogy hány darabbal ?




Iratkozzon fel hírlevelünkre! Feliratkozom
A kosár tartalma
Empty cart icon
A kosarad üres
Részösszeg: HUF
A szállítási díj és a kedvezményes kód a rendelési űrlapnál lesz kiszámítva
Rendelés leadása
Válassz nyelvet
Kedvencek
nowishlist
Adatvédelmi tájékoztató Általános szerződési feltételek Pénzvisszatérítési eljárás