Szerelékek a Svartzonker McRubber-, és más lágy plasztik műcsalikhoz
Köztudott, hogy a gumihalak az egyik leghatékonyabb csukacsalik. Ha úgy
gondoljuk, hogy a méret is számít, az-az nagyobb csukákat is szeretnénk
fogni, akkor meg egyenesen nélkülözhetetlenek.
Sok jó, elérhető és fogós csali van, de az igazán nagy csukák jelentős hányadát bizony a nagy gumihalakkal fogják. A fogósságuk mellett, másik nagy előnyük ezeknek a csaliknak, hogy nagyon sokféleképpen lehet szerelni őket, akár a sekély vízben, akár a mélyebb részeken keressük a csukát.
A legfelső csali egy klasszikus stingerrel van szerelve, így lassan süllyedő csaliként viselkedik, még a sekélyebb részeket is jól meg tudjuk horgászni vele. A két hármashorog biztos akadást biztosít, hátránya, hogy vízinövényekkel benőtt részeken nehézkes a használata, elakad, "összeszedi" a növényeket.
Ha mélyebben szeretnénk használni, akkor használhatunk egy Screw-in Head-et a Shallow Screw helyett (fentről a második csali). A Screw-in Head többféle méretben érhető el, így a segítségével a kívánt mélységben tudjuk vezetni a csalinkat. Kulcskarika segítségével könnyedén tudjuk cserélni őket. A másik lehetőség, ha a klasszikus stinger mellék Screw-in-Dots-ot használunk, az-az a gumihal testébe becsavarozható súlyokat (fentről a harmadik csali). Ennek az az előnye, hogy gyakorlatilag bárhova becsavarozhatjuk őket. Ha azt szeretnénk, hogy a McRubberunk süllyedés közben is megtartsa a vízszintes pozícióját akkor a csali "hasába", középre csavarhatjuk be, sőt láttam svéd horgászoktól olyat is, hogy hátul csavarták be... A harmadik lehetőség az, amikor Fastach Sinker-t használunk (legalsó csali). Ezt a súly a csali orrában található Shallow Screw fülébe kell beakasztani és máris mélyebben vezethető a műcsalink. Akkor érdemes ezt a megoldást használni, amikor változatos a terep, néha mélyebben, néha meg a felszín közelében kell vezetni a csalit.
Tipp: a Fastach Sinker igen hatékonyan használható akár a jerk, akár a hibrid csalik esetében is. Van úgy, hogy abból a színű csaliból, amire akkor és ott megy a csuka, csak a floating verzió van nálunk, de mélyebben kellene vezetni, nos, ilyenkor akasszunk a csali "orrába" egy Fastach Sinkert és máris a kívánt mélységben fog csábosan billegni, pontosan a csuka orra előtt. Tudni kell, hogy a Fastach Sinker nem zavarja a csalit a mozgásában. Próbálva.
Találkozhatunk olyan helyzettel is amikor extrém mélyen kell vezetni a csalit, akár 8-10 m mélyen is, mert ott van a csuka, ilyenkor kombinálhatjuk a Screw-in-Head-et a Screw-in-Dots-al.
Gyakran a csukát a sekélyebb-, vízinövényekkel benőtt részeken találjuk
meg. Az ilyen helyeket is könnyedén meg tudjuk horgászni a kedvenc
gumihalainkkal. Nagy méretű, speciális kialakítású offset horgokra
lesz szükségünk. Ezek az offset horgok lehetnek súlyozottak (középső
csali), vagy hozzáadott súly nélküliek (legfelső csali).
Meg is "patkolhatjuk" őket, ha a terepviszonyok engedik, akár fent (középső csali), akár lent (legalsó csali).
Az Offset horgos csalikkal való horgászathoz van egy jó tipp, amit érdemes figyelembe venni. Erről itt írtam.
Tipp: Csavarjuk az offset horgon található Shallow Screw-t a műcsalink fejébe, fogjuk a horgot a csali mellé, és jegyezzük meg (az-az tartsuk ott az ujjunkat), hogy hol kell a horognak kijönnie, majd ez után szúrjuk át a csalinkat a horoggal a megjelölt helyen, lehetőleg pontosan középen. Claes "Svartzonker" szerint még jobb, ha egy éles késsel egy kicsit hosszába behasítjuk a csali "hasát", így könnyebb lesz az akadás.
A kisebb csalikat szerelhetjük jig horoggal, offset horoggal, vagy akár egy hármashoroggal ellátott stingerrel is.
Régebben próbálkoztam azzal is, hogy egy acélelőkére szerelt hármashorgot bojlifűzőtűvel áthúztam a gumihal testén, majd a jigfej fülébe akasztom. Ez a módszer hatékony ugyan, de nagyon hamar tönkremegy a gumihal a csuka éles fogai között. A stingereknek az az előnyük, hogy kapáskor a hármashorog a csuka szájába megakad, addig, ameddig a gumihal többnyire kint marad, távol a gyilkos fogaktól.
Tipp: Van egy nagyon fontos dolog, amire érdemes odafigyelni.
1. A nagyobb csukák, akár a 2kg+-tól fölfele, többnyire a csali fejét támadják, a kisebb csukák, főleg a kétnyarasok, meg mindenre odakapnak ami csak mozog.
2. A nagyobb műcsalik szelektálják a zsákmányt, pl a 17 cm McRubber Jr-ra azért nem vág rá minden apróság, ami odaüt az a fejre fog többnyire támadni.
Pár éve nem horgászom kisebb gumihalakkal, ezért csodálkozva hallgattam az egyik ismerősömet, aki azt mesélte, hogy aránylag sok gumihalat veszít... Nem igazán értettem, mert megnézve a horgásznaplómat a tavaly 168 "klikkelésre" érdemes csukát fogtam, de csak három gumihalamnak harapták le a csukák a farkát. Ez azért belefér - gondolom.
Történt viszont, hogy augusztusban az egyik barátommal és a két fiával elmenetük egy háromnapos horgásztúrára.
Meg is találtuk a csukákat egy vízinövényekkel nagyon benőtt kisebb tóban. Nehéz pálya volt, de itt voltak a csukák és az volt a cél, hogy "megfertőzzük" a srácokat is a pergető horgászat szenvedélyével. Ekkor kaptuk meg az első Monkey Shad 14 cm szállítmányt, ki szerettük volna próbálni őket, úgyhogy ezeket szereltük fel 10/0 és 8/0 offset horgokkal. Egyébképpen esély nem volt itt mással horgászni annyira sűrű volt a növényzet.
Huh, nagyon szerették a csukák, rengeteg volt a kapásunk, főleg a Mororpike színre... Leginkább a kisebb csukák táplálkoztak, így sok volt a szalasztás, meg le is harapták egy pár csali farkát. Megfogták a srácok a csukájukat, nagy volt az öröm, s a boldogság! Nagyon sok, látványos felszíni kapásban volt részünk, fogtunk is jópárat. Volt közöttük néhány szebb is, de egyébképpen aránytalanul sok volt a szalasztás,és bizony leharapták néhány csali farkát is. Annyira fent volt a növény, meg annyira sűrű volt, hogy "patkolás" szóba sem jöhetett.
Megvizsgáltam a csalikon látható harapásnyomokat és a következő szupertitkos "bokorugró patkolást" találtam ki:
A nagyobb csukák esetében nincs erre szükség, azok úgyis a csali fejét fogják támadni, ők megfoghatóak a nagy offset horoggal. Ez a kisebb pontyozó horog, amellyel két kulcskarikával rögzítettem, a csali farkát hívatott megvédeni a kisebb csukák esztelen támadásaitól. Az az előnye a korábban bemutatott "patkolásokkal" szemben, hogy nem akad meg a növényzetben. Gyakorlatilag szinte bárhol lehet vele horgászni. Hm, talán le kellene védenem :-)
A következő képen két Claes "Svartzonker" találmány látható:
A felső gumihal testébe becsavarozható száron található a körforgó kanál, az-az a Spinner Rig. Ezt használhatjuk fent, de akár a műcsalink alsó felébe is becsavarhatjuk. Láttunk már olyat amikor nem igazán ment a csuka és ez az "apróság" volt az a plusz, amivel kapást értek el és versenyt nyertek meg. Sőt, a Svartzonker Team fotóin láttam olyat, hogy a McRubber farkának a helyére volt illesztve egy ilyen Spinner Rig "blade" és azzal fogtak nagy csukákat... Rengeteget lehet és kell is kísérletezni ezekkel a szuper McRubber műcsalikkal.
Az alsó csali egy sajátos spinnerbait, az-az egy Svartzonker Spinner Rig Large kombinálva egy 10/0 jig horogra szerelt McRubber-el. Ahogy Claes mondaná: "azokra a bizonyos "lassú" napokra, amikor nem igazán eszik a csuka és kell valami extra inger, hogy akcióra késztesse az idősebb csuka-hölgyeket. Előnye, hogy a nem túl sűrű vízinövények között is jól vezethető.
És akkor végezetül álljon itt néhány szokatlanabb szerelék:
A legfelső egy Svartzonkertail hibrid műcsali- semmi különös
A második egy spinnerbait és egy McRubber kombináció
A harmadik, a McRubber műcsali felső részére szerelt stingerrel, a hasán egy Spinner Rig és egy Screw-in-Dots. Ez az utóbbi fontos, nélküle nem lenne egyensúlyban a csali... Valószínűleg aránylag mély 2-3 m, vízinövényekkel gyéren benőtt rész fölött horgászott vele a Svartzonker Team egyik tagja (tőlük származik ez a kép) , ezért kerültek a csali hátára a horgok, a hasára meg a Spinner Rig. Huncut megoldás bizony... Képzeld el: a csuka a fenék közelében, a növények között figyel... azért kell a Screw-in-Dots, hogy minél mélyebbre merüljön a csali, hogy minél közelebb kerüljön a csukához (a legritkább esetekben fog 2 m mélyről feljönni őnagysága a víz felszínén vezetett csali után)... a spinner rig még fokozza a csábító hatást (a csali hasába került, mert a csuka is lent van - hmm), a horgok meg így, a csali hátán kevésbé fognak megakadni a növényekben...
A legalsó azért érdekes, mert szokatlanul hátra került Scre-in-Dots, így nem fejjel előre, de nem is vízszintesen fog süllyedni, hanem visszafele, farokkal lefele és közben azt a látszatot kelti mint egy utolsókat vonagló táplálékhal... Hideg vízben érdemes ezzel kísérletezni. Meg meleg vízben :-)
Mindig. Gondolkodni kell és kísérletezni. Az eredmények jönni fognak.
Görbüljön,
Balázs "Steiner" Sándor